Advent 2015
Adventi gyertyagyújtás
Kissé hűvös novemberi vasárnap délután, emberek kis csoportja várakozik a balatonberényi művelődési ház melletti kis betlehemnél, az eget kémlelve, hogy kegyes lesz-e az idő hozzájuk. Besötétedik lassan és a kis csoportból szinte tömeg lesz, akik várják, hogy elkezdődjön a műsor.
A programsorozatot a Balatonberényért Egyesület szervezi immár második éve, hogy a falu közös szellemben tudja advent idején megélni az ünnepre való méltó felkészülést, építse a közösséget, amihez tartozik.
Az első gyertyagyújtás alkalmával Ifi Géza nyugalmazott balatonfenyvesi plébános osztotta meg gondolatait, és elmélkedésében az összefogásra buzdította a falu lakosságát, majd közös imádsággal zárta a megemlékezést. Ezek után a Dobó István Általános Iskola kórusának éneke töltötte be a teret. A szenzációs műsort hatalmas tapssal díjazta a közönség.
A gyertyagyújtás záróakkordjaként az egyesület megvendégelte a lakosságot egy kis zsíros kenyérrel, meleg teával és forralt borral, melyet baráti beszélgetés közepette fogyasztottak el a művelődési ház aulájában.
Bízunk benne, hogy az estébe nyúló rendezvény mindenki számára a béke, a megértés és a szeretet jegyében, élményekkel gazdagodva ért véget.
Reményeink szerint a hagyományteremtő programsorozat többi vasárnapján is ilyen szép számban jelenik meg a lakosság jelezvén, hogy igenis szükség van ilyen rendezvényekre, ahol mindenki egyformán fontos.
A Balatonberényért Egyesület nevében:
Varga Zsolt, titkár
Képgaléria
Második adventi gyertyagyújtás
Immár második alkalommal gyűlt össze a község lakossága adventi vasárnapunkon a gyertya-gyújtásra. Az időjárás talán valamivel enyhébb volt a múlt hetihez képest, s mintha a két gyertya fénye is barátságosabban ragyogott volna.
Az előző vasárnaphoz hasonlóan Varga Zsolt, a Balatonberényért Egyesület titkára köszöntötte az egybegyűlteket, majd ismét átadta a szót Ifi Géza, nyugalmazott balatonfenyvesi plébánosnak, aki Izajás könyvéből idézett, valamint a virrasztás és a várakozás fontosságáról osztotta meg gondolatait.
Ezt követően a Die Singende Optimisten német kórus adott elő egy német dalt, melyet gitárkísérettel tettek még élvezetesebbé, majd pedig a Balatonberényi Nyugdíjas Egyesület énekkarának adventi műsorát hallhattuk.
A rendezvényt újra egy kötetlen beszélgetés zárta a művelődési ház aulájában, forralt bor, tea, zsíros kenyér és pogácsa kíséretében.
Várunk a többi vasárnapon is szeretettel mindenkit, aki szívesen osztaná meg velünk az adventi várakozás meghittségét!
A Balatonberényért Egyesület nevében:
Bató Bernadett
Képgaléria
Harmadik adventi gyertyagyújtás
Advent harmadik vasárnapján ismét gyertyát gyújtottunk a szabadtéri betlehemnél.
A ködös, nyirkos idő sajnos nem kedvezett a kinti programnak, ennek ellenére lelkes emberek csapata várta most is a műsort.
A köszöntés után felvezetésként a keszthelyi Ranolder János Római Katolikus Általános Iskola tanulóinak énekkara adott elő egy dalt. Majd a megszokottak szerint Ifi Géza nyugalmazott balatonfenyvesi plébános lépett a mikrofonhoz. A János evangéliumából olvasott fel egy részt, ahol Keresztelő Szent János arról beszél, hogy nem ő a Krisztus, ő csak vízzel keresztel, de aki utána jön, tűzzel és Szentlélekkel fog. Az atya ezután a Megváltó ma is aktuális és elengedhetetlen szerepét hangsúlyozta.
Elmélkedései befejeztével ismét az énekkar következett, tiszta, szívet melengető hangjuk barátságosabbá, meghittebbé tette a fázós estét.
A program végén pedig egy kis vendégséggel egybekötött beszélgetés zárta a sort, ahol a résztvevők teát, forralt bort, zsíros kenyeret és süteményt fogyaszthattak.
A Balatonberényért Egyesület nevében:
Bató Bernadett
Képgaléria
Negyedik adventi gyertyagyújtás és a falukarácsonyi ünnepség
A negyedik adventi vasárnapon kissé nyirkos idő és enyhe ködszitálás köszöntötte a gyertya-gyújtásra összegyűlt közönséget, ezért Ifi Géza, nyugalmazott balatonfenyvesi plébános inkább úgy döntött, hogy a művelődési házban osztja meg az utolsó alkalomra jutó adventi gondolatait.
Üzenetében visszautalt az első adventi vasárnapon hangsúlyozott összetartozás fontosságára, valamint arra, melyek a karácsony ünneplésének valódi gyökerei: Jézus születése, a megváltás – az azóta kialakult szokások pedig csupán adalékok.
Kérte, hogy figyeljünk egymásra, szeretteink-re, és biztatta az időseket, egyedül élőket, hogy ne csüggedjenek el ebben az időszakban sem.
Ezt követően került sor a művelődési ház csapata által megrendezett karácsonyi ünnepségre, melyet a Csicsergő óvoda ünnepi műsora nyitott meg. A gyerekek bájos előadása nagy tetszést aratott a szép számmal összegyűlt közönség körében.
Majd Horváth László polgármester szólt az egybegyűltekhez, és olvasta fel Füller Tímea Szenteste című novelláját.
Ezután a Balatonberényi Nyugdíjas Egyesület énekkarának tolmácsolásában régi és mai karácsonyi dalokból hallhattunk egy szép csokorra valót.
A Csiribiri gyermekszínjátszókör verses, zenés összeállítása és Dióspatkó, mákospatkó című jelenete volt a következő műsorszám, melyben hegedű-, furulya- és zongoraszólók is felcsendültek.
A balatonberényi német nemzetiségű polgárok pedig német és magyar nyelvű karácsonyi dalokat adtak elő gitárkísérettel.
A hagyományokhoz híven a megunhatatlan Bábtáncoltató Betlehem zárta a műsort, felelevenítve ezt régi szép szokást Balatonberényben, méltó befejezéseként az ünnepi produkcióknak.
Végül pedig a balatonberényi civil szervezetek egy kis vendégséggel – teával, forralt borral és süteménnyel – kedveskedtek a résztvevőknek, akik mindezeket jóízű beszélgetés keretében fogyasztották el.