Szüreti felvonulás 2014
A szüreti mulatságról jelentjük
Szeptember 27-én került sor a balatonberényi szüreti felvonulásra és bálra. A hagyományokhoz híven a fiatalok végezték a szervezés java részét, így az Ifjúsági Klub tagjaiból került ki a bíró, a bíróné és a csősz is. Lovasfogatokból és traktorokból állt a felvonulás menete, melyet Kovács Patrícia Mary nevű lován vezetett. Őt követte hintóján a bíró és a bíróné. Traktoron utaztak az Önkéntes Polgárőr és Tűzoltó Egyesület tagjai. Szintén traktoron, szénabálát körülölelve „feszített” az újonnan alakult Balatonberényért Egyesület. Megjelenésük meglepetésszámba ment. A kisbíró, Kelemen Éva a falu több pontján kidobolta az elmúlt év eseményeit. Természetesen összefoglalóját a humor szőtte át.
Este a Művelődési Ház udvarán tábortüzet gyújtottak a szervezők, ahol községünk új lakójának, Nagy Nándornak a gitárjátékát hallgathatták az érdeklődők, amit sokan énekkel kísértek. Ezt követően kezdődött a szüreti bál, ahol megválasztották a borkirálynőt, akinek nem csak szépségéről, hanem elméleti tudásáról is meg kellett győznie a közönséget. Ezúton gratulálunk a nyertesnek, Viszti Laurának! A szép számmal összegyűlt bálozók hajnalig ropták a táncot.